carVertical

Elektromos autó árak – és minden, amit a pénzünkért kapunk

Aivaras Grigelevičius

Aivaras Grigelevičius

Az elektromos autó árak iránt érdeklődők számára nagyon hasznos lehet az alábbi listánk, melyben negyven járművet mutatunk be áraikkal és legfontosabb műszaki jellemzőikkel együtt, rendeltetés szerint csoportosítva. Habár cikkünk ezúttal új járművekről szól, a használt piacokon is érdemes lehet szétnézni, ha kicsit olcsóbban szeretnénk elektromos autót vásárolni. Ilyenkor szokás szerint nagy segítségünkre lesz a carVertical szolgáltatása, mellyel egyetlen kattintással tudjuk leellenőrizni egy kiválasztott autó teljes történetét, így megszabadulhatunk a felesleges aggodalmaktól.

Fontos: az árakra és a WLTP sztenderd szerinti hatótávolságra vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek. Előbbiek a valóságban változhatnak, elsősorban időjárástól és vezetési stílustól függően. Az áradatok többnyire a gyártók magyarországi honlapjáról származnak; a potenciális állami támogatást nem, de az esetlegesen elérhető ügyfélkedvezményeket és akciókat tartalmazhatják. Ahol több ár van feltüntetve, ott az egyes akkumulátorméretekhez tartozó legalacsonyabb árakat soroltuk fel. Az akkumulátorok nettó, az autó által ténylegesen felhasználható teljesítménye zárójelben található.

Eladsz egy autót vagy egy motort?

Kérd az előzményjelentést, hogy meggyőzd a potenciális vásárlókat!

Kérd a jelentést

Elektromos városi kisautók

Elsőként tizenegy kisebb elektromos járművet mutatunk be, melyek azok számára lehetnek leginkább érdekesek, akik elsősorban városi használatra keresnek autót.

Peugeot e-208

Peugeot-e 208

Az e-208 nem kifejezetten elektromos autóként készült: a francia cég szuperminijének legújabb generációját egyszerűen háromféle motorral dobta piacra, melyből az egyik – és egyben a legfürgébb – az elektromos verzió. Az adaptáció kifejezetten jól sikerült, az e-208 erőforrását leszámítva nagyjából olyan, mint a többi modell, nincsenek nagy kompromisszumok az elektromos meghajtás miatt. Az akkumulátor okos csomagolásának köszönhetően még alacsonyabban is ülünk, mint a legtöbb elektromos autóban; egyébként kényelem, tágasság és csomagtér szempontjából az e-208 a kategória közepén helyezkedik el. Egy nagyon praktikus, könnyen parkolható kisautóról beszélünk, melynek 135 bhp-s motorja 50 km/h alatt van igazán elemében, így vetélytársaihoz hasonlóan főleg városi közlekedésre alkalmas. Akkumulátora és hatótávolsága nem a legnagyobb, ugyanakkor a listán szereplő vetélytársai között még így is abszolút az élmezőnybe tartozik, emellett kifejezetten gyorsan tölthető.

  • Ár: 10 290 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 330 km
  • Akkumulátor mérete: 50k (47,5) kWh

Mini Electric

Mini Electric

A Mini márka az olajárválság idejében született, azzal a céllal, hogy takarékosabbá és hatékonyabbá tegye az autós közlekedést. A 2019-es Mini Electric pedig mintha ugyanebben a szellemben készült volna. Az e-208-al ellentétben kezdettől fogva e-autónak tervezték, végül pedig az anyacég BMW i3-as modelljének motorja került bele, ami olcsóbbá és egyben igen gazdaságossá teszi. Sokaknak csalódást okozott kifejezetten kicsi akksijával és rövid hatótávjával, de kérdéses, hogy egy ízig-vérig városi használatra szánt autónak kell-e több ennél. Sőt, kis méretének köszönhetően az akkumulátor sem ment a belső tér rovására, ami egyébként kialakításában magasabb minőségű, mint amilyennel legtöbb vetélytársa büszkélkedhet. Igaz, a kizárólag háromajtós verzióban elérhető Mini még így sem lesz az igazi, ha családi autót keresünk, 211 literes csomagterébe sem fér rengeteg minden. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a remek súlyelosztásnak és a szuper kezelhetőségnek köszönhetően a Mini Electric igazán élvezetes, sportos élményt nyújt!

  • Ár: 10 995 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 232 km
  • Akkumulátor mérete: 32,6 (28,9) kWh

Opel Corsa-e

Opel Corsa e

Az elektromos Corsa hagyományos meghajtású társaival együtt a rüsselsheimi autógyártó szuperminijének hatodik generációját képviseli. A konzervatív, a vetélytársakhoz mérten igencsak visszafogott külső egy korszerű, kategóriájában remekül teljesítő autót takar. Az ötajtós ferdehátú a Peugeot e-208 féltestvére: ugyanazzal az akksival, motorral és alvázzal készül, mint a francia oroszlánemblémás. A Corsa-e nem mondható formabontó járműnek, azonban egy minden téren kielégítő, szuper ár-érték arányú választás lehet. A hivatalos WLTP adatok 330 kilóméter körülre becsülik a hatótávolságot. E tekintetben egyes tesztelők szerint a Corsa-e esetében a szokásosnál kisebb a gyári adatok és a valóság közötti különbség, így hosszabb utakra is megbízható társunk lehet. Belső tere nem kiemelkedően tágas, de kialakítása kényelmes, igényes. Emellett aki kevésbé rajong az e-autókra egyre inkább jellemző futurisztikus megoldások és érintőképernyők tömkelegéért, az valószínűleg örömét leli majd a Corsában – az autó egyébként korszerű funkciói közül kifejezetten sokat irányíthatunk a jó öreg fizikai gombos-kapcsolós megoldásokkal.

  • Ár: 11 630 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 330 km
  • Akkumulátor mérete: 50k (47,5) kWh

BMW i3S

BMW i3s

Az eredeti i3S a bajor márka első zéró-kibocsátású járgánya volt, mely 2013 rója az utakat. Így ha megtetszik a modell, de esetleg nem akarunk egy újabb i3s-re költeni, a használt piacokon is biztosan találunk megfelelő darabokat. A széria egyébként kétszer nyerte el a Világ Év Autója címet, 2014-ben pedig a Világ Zöld Év Autója lett, valamint az Egyesült Királyságban is bezsebelt pár rangos szakmai kitüntetést. A típus természetesen átesett néhány ráncfelvarráson és frissítésen is az évek alatt. Az i3s a 2018-as verzió sportváltozata, mely ehhez híven erősebb, atletikusabb megjelenésű és jobban kormányozható, mint az alap verzió. Jelenleg újonnan kapható verziója 2019-ben gördült le először a bajor gyártósorról. Mindent megtesz, amit egy városi kisautótól elvárhatunk, de a vetélytársakénál magasabb árat a BMW emblémáért és a kimagasló minőségű utastérért fizetjük – ennyiből jobb teljesítményű és nagyobb hatótávú elektromos jráművek is kijönnek.

  • Ár: 14 429 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 285km
  • Akkumulátor mérete: 42,2 (38) kWh

Honda E

Honda e

Az új elektromos Honda legszembetűnőbb tulajdonsága a pompásan eltalált modern retró stílusú kialakítás. Sokaknak valószínűleg a „cuki” szó jutna először az eszébe a japán kisautó láttán – a Honda E könnyedén válhat akár a Yarishoz hasonló igazi hölgykedvenccé. Igaz, a tökéletesen eltalált dizájnnak el is kérik az árát, emellett kompromisszumokkal is járt: a Honda E több szempontból is kevesebbre képes, mint hasonló árú vetélytársai. Először is, az autó nem valami tágas, és a csomagtér is kifejezetten aprócska. Az akkumulátor teljesítménye és a hatótávolság sem éppen kiemelkedő, de legalább a töltésre sem kell túl sok időt szánni. 100 kW-os gyorstöltővel akár 20 perc alatt megy fel 20-ról 80 százalékra – ennyi idő alatt szinte még a kávénk sem hűl ki! Pozitívumként még meg kell említeni, hogy fedélzeti berendezései a retró küllem ellenére kifejezetten korszerűek, emellett a japán szubkompakt remekül tapad, szuperül fordul és összességében nagyszerű vezetési élmény nyújt.

  • Ár: 10 990 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 220
  • Akkumulátor mérete: 35,5 (32) kWh

Renault Zoe

Renault zoe

A Renault Zoe az elektromos műfaj egyik régi motorosa, első generációja 2013-ban kezdte meg pályafutását. Története során több ország, illetve 2015 és 2016 között egész Európa elektromos eladási listáját is vezette. Természetesen az elmúlt nyolc évben jó pár újításon esett át, így ha használt Zoe-t vennénk, bőven lesz miből válogatni. A Renault tapasztalatának és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a 2020-as Zoe akkumulátora kategóriájában kiemelkedő hatótávolságot produkál, ebben a tekintetben a Zoe jóval drágább járművekkel is felveszi a kesztyűt. Ugyanakkor frusztráló, hogy a gyorstöltés lehetősége nem része az alap csomagnak, fizetni kell érte. A régebbi verziókban sokat kritizált utastér már sokkal minőségibb képet mutat, emellett a nagyon praktikus Zoe van annyira tágas, hogy akár kis családi autóként is megállja a helyét.

  • Ár: 11 099 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 395 km
  • Akkumulátor mérete: 55 (52) kWh

Volkswagen e-up!

Volkswagen e-Up

Az e-up! (igen, a felkiáltójel a hivatalos név része) nagyjából egyidős a nagy vetélytársának számító Renault Zoe-val. A 2020-as modellben az eredetileg nagyon gyenge akkumulátor teljesítményét megduplázták, ráadásul a Volkswagen a relatív árból is jócskán lefaragott. Azonban ami a vetélytársakat illeti, a nem annyival drágább új generációs Zoe szinte minden tekintetben felülmúlja – a relatív hatótávkülönbség még nagyobb lett a 2020-as verziókat tekintve, habár az e-up!-ban az alapcsomag része a gyorstöltési lehetőség. Emellett a Volskwagen konszern házon belül is két erős riválisát indította az e-up!-nak: a Škoda Citigo és a Seat Mii majdnem teljesen ugyanolyanok, mint az e-up!, ráadásul a Škoda olcsóbb is nála – igaz, Magyarországon ezek egyelőre nem kaphatóak. Mindezeket figyelembe véve az e-up! még mindig nem egy rossz autó, különösen, ha az ár az elsődleges szempont számunkra. Kiemelendő az is, hogy a dobozos kialakításnak köszönhetően a mindössze 3,6 méteres autó belülről meglepően tágasra sikerült. Emellett egyeseknek tetszhet, hogy egy gyorsan elavuló beépített képernyő helyett inkább okostelefonunkat csatlakoztathatjuk a műszerfal tetejére, természetesen egy erre a célra fejlesztett applikció segítségével.

  • Ár: 8 672 830 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 260 km
  • Akkumulátor mérete: 36,8 (32,3) kWh

DS 3 Crossback E-Tense

DS3

A DS márkája itthon nem túlságosan ismert: a francia prémium brandet nagyjából a Citroën fölött egy kategóriával kell elképzelni. „Minden ízében előkelő” – hirdeti a kisméretű SUV marketingszlogenje. És valóban, az autó legnagyobb ütőkártyája egyedi külső és belső kialakítása. Aki vevő a franciás eleganciára, a boutiqe-stílusú belső terekre és az avant-garde dizájnra, annak tetszeni fog az E-Tense. A prémium árat is ezekért fizeti a vásárló: habár az elektromos DS 3 semmilyen szempontból nem egy rossz autó, teljesítmény és praktikum szempontjából jóval olcsóbban is megkaphatjuk ugyanezt. Akkumulátora ugyanaz, mint amit az elektromos 208-ban és Corsában is találunk, a 136 lőerős motor korrekt teljesítményt nyújt, melyhez az autó karakteréhez illően nyugodt, csendes és pihentető vezetési élmény társul. A kellőképpen tágas E-Tense egy kisebb családnak sem rossz opció, SUV-kialakításának köszönhetően csomagtere is tágasabb, mint a legtöbb városi ferdehátúé, emellett kiemelkedően biztonságosra is sikerült az autó.

  • Ár: 12 990 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 325 km
  • Akkumulátor mérete: 50 (45) kWh

Renault Twizy

Renault Twizy

Habár a Twizy névre keresztelt francia csodabogár több figyelmet fog vonzani az utakon, mint bármelyik luxusjárgány, technikailag valójában nem is autó: Magyarországon a quadokkal (L7) esik egy kategóriába. Gyengébb verziót egyes országokban akár jogsi nélkül is vezethetjük, persze itthon ezzel ne próbálkozzunk. Biztonságosabb, mint egy motor, de sokkal többet ne várjunk tőle. A hűtetlen-fűtetlen, időjárástól alig védett apró kétüléses kizárólag városi furikázásra való, arra is inkább csak jó időben. A hazai KRESZ értelmében nem közlekedhetünk vele úgy, mint egy motorral, így legnagyobb előnye ki is esik – talán ez az egyik oka annak, hogy itthon nem is kapható. Komoly közlekedési eszköznek nem javasolnánk; a Twizy ugyan játékszernek jópofa lehet, annak viszont meglehetősen drága.

  • Ár: 11 450 €-tól (Németország)
  • Hatótávolság (NEDC): 100 km
  • Akkumulátor mérete: 6.1 kWh

Dacia Spring

Dacia Spring Electric

A Dacia Spring az elektromos autókínálat legolcsóbb képviselője, mely végre igazán széles rétegekhez juttathatja el az elektromos autózás élményét: állami támogatással akár mindössze négymillió forintért is beleülhetünk! Mindemellett az inkább főleg városi használatra való jármű fenntartási költségei is alacsonyak, így egy minden ízében rendkívül gazdaságos választásról beszélhetünk. Túl nagy minőségbeli kompromisszumoktól sem kell tartanunk, a rendkívül alacsony ár ellenére is teljes értékű elektromos járművet kapunk. Az autó belső tere is hozza, ami elvárható, de persze nagy luxust és formabontó technológiát ne várjunk. Legalábbis ami az alapfelszereltségű modelleket illeti – a kicsit drágább Comfort Plus kivitel már a magasabb árkategeróiákra jellemző fedélzeti elektronikával érkezik.

  • Ár: 6 499 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 225 km
  • Akkumulátor mérete: 28,6 (26,8) kWh

Smart EQ Fortwo / Smart EQ Forfour

Smart EQ forfour

Az EQ Fortwo és az EQ Forfour a Smart zászlóshajóinak számító modelljeinek új, elektromos meghajtású változatai. Ahogyan a hagyományos Fortwo és Forfour, az elektromos modellek is nagyon sokban hasonlítanak egymásra, műszaki alapjuk szinte teljesen megegyezik. A szubkompakt és mikroautó kategória határát képviselő Fortwo a márkanévhez méltóan egy igazán okos városi megoldás. Pici aksija otthon is nagyon gyorsan feltölthető, apró méretének köszönhetően a sűrű forgalomban is könnyedén cikázik, ráadásul könnyebben parkolható autót is nehéz találni. A Forfour ezzel szemben már egy négyüléses, ötajtós ferdehátú; amelynek nagyobb és nehezebb kasztniját a 80 lóerős motor már csak valamivel lomhábban képes cipelni, ráadásul mérete miatt kevésbé agilis, mint kistestvére. Rendes családi kompaktnak viszont még így is kicsi lesz, így a Forfour sokak szerint a két szék között a pad alá esés tipikus példája. Ha elektromos Smartot szeretnénk, valószínűleg jobb döntés lesz a kisebb Fortwo-t megvenni arra, amire való.

  • Ár: 7 440 930 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 130-133 km
  • Akkumulátor mérete: 17,6 (16,7) kWh

Elektromos családi autók

A következőkben tizenhat, leginkább családi használatra szánt elektromos autót mutatunk be – a listán olcsóbb, középkategóriás modellek és az igazi prémiumkategória jóval drágább képviselői is helyet kaptak.

Kia e-Niro

Kia e-Niro

Az amerikai JD Power elemzőcég méltán választotta a Kia e-Niro-t a 2021-es év elektromos tömegautójának: a verseny alapjául szolgáló közvéleménykutatás szerint kategóriájában az e-Niro szolgáltatja a legstabilabb tulajdonosi élményt. A Hyundai Kona közeli rokonának számító autó SUV-szerű kialakítása kényelmesen biztosít helyet egy öttagú családnak és minden csomagjának, ráadásul a 64 kW-s modellek lítium-polimer akkumulátora is igazán kiemelkedő hatótávolságot nyújt. Habár utazóautónak inkább csak a 64 kW-os verziót ajánlanánk, az e-Niro minden esetben egy jó ár-érték arányú, praktikus családi választás, mellyel nehéz melléfogni. A nagyobb akksihoz egyébként egy erősebb, remek teljesítményt nyújtó 204 lóerős motor is társul, így tényleg érdemes lehet megfontolni, hogy kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlunk egy igazán jó modellért.

  • Ár: 12 049 000 / 13 299 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 289 / 455 km
  • Akkumulátor mérete: 42 (39) / 67,1 (64) kWh

Volkswagen ID.3

Volkswagen ID.3

Az utóbbi években a Volkswagen sokat fektetett az elektromos iparágba, az ID.3-al pedig vélhetően egy új, elektromos népautó létrehozása volt a cél, mint annak idején a Golffal és a bogárhátú esetében is. Hogy mindenki kiválaszthassa a neki megfelelő kompromisszumot hatótáv és ár között, a Volkswagen mindjárt háromféle aksival dobta piacra az ID.3-at, ebből itthon sajnos a legnagyobb, Long Range verzió nem kapható. Népautóhoz méltóan praktikus, tágas családi jármű, de a belső tér műanyag elemei hagynak némi kívánnivalót maguk után. Teljesítménye nem egetrengető, de megfelelő, emellett a gyártó figyelt arra, hogy a vezetési élmény ne legyen túl extrém a hagyományos autókhoz szokott sofőrök számára sem. Ami a fedélzeti elektronikát illeti, a Volkswagen igyekezett a tőle lehető legtöbb high-tech megoldást pakolni első elektromos autójába, ezzel is kihangsúlyozva annak úttörő szerepét.

  • Ár: 10 843 260 Ft / 13 774 420 Ft / 41 995 €-tól (Németország)
  • Hatótávolság (WLTP): 330 / 420 / 550 km
  • Akkumulátor mérete: 48 (45) / 62 (58) / 82 (77) kWh

Kia Soul EV

Kia Soul EV

A 2014-es Kia Soul EV – másik nevén e-Soul – megjelenése után néhány évvel a használt e-autópiacok titkos tippje lett. A 2020-as generációfrissítés utáni elektromos Soul műszaki tekintetben a Kia e-Niro ikertestvére, így ettől az autótól is hasonló hatótávolságot és teljesítményt várhatunk. Az eredeti típust egyből ikonikussá tévő „dobozautó” kialakítás a második generációs modellekben is visszaköszön. Így annak ellenére, hogy 4,2 méterével alig hosszabb, mint egy Corsa-kaliberű városi szubkompakt, a Soul EV egy nagyon kényelmes és tágas, családi autóhoz illő belső térrel rendelkezik. Megbízhatósága és praktikussága miatt a Kia családi járműve nyerte meg a 2020-as Év Városi Autója díjat, melyet 24 ország 86 elismert szaktekintélye ítél oda minden évben az arra legérdemesebb autónak – kell ennél jobb bizonyítvány?

  • Ár: 10 999 000 / 13 499 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 289 /455 km
  • Akkumulátor mérete: 42 (39) / 67,1 (64) kWh

Hyundai Kona Electric

Hyundai Kona Electric

A Kona legújabb, 2021-es verziójában már csak a nagyobb, nettó 64 kW-os akkumulátor kap helyet, egyébként a Hyundai autójában is ugyanazok a műszaki alapok, mint az e-Soulban és az e-Niróban. A nagyobb méretű akkumulátort a Kona hasznosítja a leghatékonyabban, a WLTP-sztenderd szerinti hatótávja 484 kilométer – ehhez hasonlót leginkább csak drágább járművekben látni. Ezzel szemben mind az utas-és csomagtér tágassága, mind pedig a belső kialakítás minősége szempontjából is kicsit alulmarad testvérautóival szemben, ráadásul kevésbé kezes is náluk, így azok a Kona kiemelkedő hatótávolsága ellenére is alkalmasabbak lehetnek családi utazóautónak. Mivel az egész trió nagyjából ugyanabban az árkategóriában érhető el, nagyobb családoknak lehet, hogy érdemesebb egy e-Nirót, e-Soult, vagy akár egy VW ID.3-at választani helyette – de természetesen az egyéni szimpátia is fontos faktor lehet.

  • Ár: 13 299 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 484 km
  • Akkumulátor mérete: 67,5 (64) kWh

Volkswagen ID.4

Volkswagen ID.4

Az ID.4 nagyjából az az ID.3-hoz képest, mint a Passat a Golfhoz képest – habár a Passattal ellentétben az ID.4 a crossover-SUV kialakítású autók egyre növekvő sorába állt be. Kisebb elektromos márkatársánál, valódi családi ötajtósként lényegesen több hely van benne, ráadásul az ID.3 utasterének olcsó műanyagjait is sikerült igényesebb megoldásokra cserélni. Az autóval kapcsolatban a Volkswagen egyébként igyekezett konzervatív maradni, feltehetőleg régi vásárlói megtartása érdekében. Amellett, hogy dizájnja is jóval kevésbé extravagáns, mint ami a kategória rivális modelljeire jellemző, vezetési élménye sem tér el túl sokban egy hagyományos meghajtású városi terepjáróétól. Az ID.4 nagy akkumulátorának köszönhetően óriási hatótávolsággal bír, valamint városban és autópályán is egyaránt remekül fut, így minden célra jó választás lehet.

  • Ár: 16 687 800 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 500 km
  • Akkumulátor mérete: 82 (77) kWh

Nissan Leaf

Nissan Leaf

A jelenleg második generációjában járó Nissan Leaf annak idején az első tömegesen gyártott teljesen elektromos autó volt. Az ötajtós családi ferdehátú 2010-ben robbant be a piacokra, és azóta is az egyik legnépszerűbb elektromos választás, a 2018-as második generációba pedig sikerült átültetni nyolc év minden tapasztalatát. Habár a 40 kW-os Leaf nem éppen a legnagyobb hatótávolságú autó, minden tekintetben hozza, ami tőle elvárható. Összességében a Nissan egy kiegyensúlyozott, kompromisszumok nélküli családi autót kínál, mely erős kialakításának és a sokoldalú fedélzeti rendszereinek köszönhetően rendkívül biztonságos is. A Nissan Leaf kieelkedően jó ár-érték arányával bárki számára kedvező választás lehet, ráadásul a 2019-ben megjelent Leaf e+ 62 kW-os akksijával már hosszabb utakra is bátran vállalkozhatunk.

  • Ár: 10 490 000 / 13 490 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 270 / 385 km
  • Akkumulátor mérete: 40 (36) / 62 (58) kWh

MG 5 SW EV

MG 5 SW EV

A brit márka legújabb, kínai gyártású elektromos modellje mentes a felesleges sallangoktól és a csilivili dizájnelemektől. Cserébe viszont az 5 SW EV egy egyszerű, letisztult, praktikus és a Leaf-hez hasonlóan jó ár-érték arányú családi választás lehet az elektromos autózás kedvelőinek. Az autó fenntartása és üzemeltetése egyaránt olcsó, így a modell minden ízében költséghatékony. Habár teljesítménye egy árnyalattal alacsonyabb, mint a Kia és a Hyundai fentebb bemutatott modelljeié, a motor még így is a harapósabb erőforrások közé tartozik. Hátrányként leginkább a vetélytársakéhoz képest kevésbé sima kormányzást és vezetési élményt lehetne felróni. Emellett pedig a belső kialakítás sem éppen fényűző, de ezt a modellt valószínűleg nem is ezért fogjuk választani. Ugyanakkor a stílus rovására menő praktikum kifejezetten jót tett a tágasságnak, az autó méretéhez képest kiváló belső paraméterekkel rendelkezik.

  • Ár: 26 700 €-tól (Németország)
  • Hatótávolság (WLTP): 344 km
  • Akkumulátor mérete: 52,5 (48,8) kWh

Citroën e-C4

Citroën e-C4

Az e-C4 a francia márka első próbálkozása az elektromos piacokon, melyhez az egykori PSA csoport már jól bevált hajtásrendszerét veszi alapul. A már-már SUV-nak is beillő ötajtós ferdehátú kompakt tágas, praktikus családi választás, igényes belső terét tekintve a rendkívül kényelmes üléseket lehet kiemelni. A közepes méretű akkumulátor miatt sem kell aggódnunk, az e-C4 ezt hatékonyabban használja ki, mint a legtöbb vetélytárs, így egyetlen töltéssel is tekintélyes távolságokat tehetünk meg. A Citroën nem bajlódott azzal, hogy a családi autó sportos élményt nyújtson – 136 lóerős motorjával kevésbé fürgén ugrik meg, mint a legtöbb vetélytárs. De ha nem az utcai versenyzés a legfontosabb célunk, hétköznapi használatra a 9,7 másodperc alatti 100-ra gyorsulás is tökéletesen megfelel. Ráadásul a C4 remek lengéscsillapító és kormányzási rendszereinek köszönhetően kategóriája egyik legkönnyedebb, legfelhőtlenebb vezetési élményét nyújtja.

  • Ár: 11 330 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 350 km
  • Akkumulátor mérete: 50 (47,5) kWh

Peuegot e-2008

Peugeot-e 2008

A e-208 nagytestvére – mely ugyanazt a műszaki szekciót tudhatja magáénak – legelőször csodás idomaival hívja fel magára a figyelmet, az e-2008-al az oroszlános márka valóban nagyon szépet alkotott. A külső formatervezés stílusos, de mégsem hivalkodó dizájnja a letisztult, minőségi anyagokkal dolgozó utastérben is folytatódik. Habár az e-2008 csak 25 centivel hosszabb, mint kistestvére, ez az apró különbség is meglátszik, különösen ami a hátsó utasteret és a jó másfélszer akkora csomagtartót illeti. Ugyanakkor a nagyobb és nehezebb kasztni miatt a bruttó 50 kW-os akkumulátor kicsit rövidebb hatótávra képes, mint az e-208-ban. A 136 lóerős, 260 nM nyomatékot produkáló motor szintén kicsit lomhábban húzza, mint a kisebb modellt, de még így is kifejezetten dinamikusan vezethetünk városban és országúton egyaránt.

  • Ár: 11 090 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 310 km
  • Akkumulátor mérete: 50 (47,5) kWh

Hyundai Ioniq Electric

Hyundai Ioniq Electric

Az MG ötajtósához hasonlóan az Ioniq sem az extravagáns kinézetre és óriási teljesítményre vágyókat célozza meg. Akit ez nem zavar, az egy praktikus és sokoldalú csaldi autóra lelhet a Hyundai modelljében. A pár évvel ezelőtt megjelent első generciós Ioniq-ot a hatékonyság etalonjaként tartották számon, és ebben szerencsére az új verzió is a nyomdokaiba lép. Áramvonalas kialakításának köszönhetően rendkívül jól hasznosítja kis méretű, nettó 38,3 kW-os akksiját, különösen méretéhez és súlyához képest. A kisebb akkumulátor gyorsabb töltést is jelent, habár az Ioniq csak maximum 50 kW-os csatlakozókat képes befogadni. Cserébe viszont a Hyundai minden, egy modern koreai e-autótól elvárható fedélzeti kütyüvel telepakolta az autót. Így, bár természetesen nem a csúcskategória luxusát kapjuk, a technológiára igazán nem lehet panasz.

  • Ár: 10 999 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 310 km
  • Akkumulátor mérete: 40,5 (38,3) kWh

Opel Mokka-e

Opel Mokka e

A második generációs Mokka elektromos változata nevéhez híven új energiával tölti fel az Opel kínálatát. Az ötajtós crossover üde dizájnja igen meggyőzőre sikerült, a kávéfekete berakások különösen a harsányabb fényezési opciókkal mutatnak jól. Az Opel autója belülről is hasonlóan friss és modern, az egyszerűen és kényelmesen kezelhető fedélzeti rendszerek minden szempontból teljesítik az európai sztenderdeket. Igaz, egyeseket talán zavarni fog a navigációs rendszer bántóan esetlenre sikerült magyarítása. A Mokka-e nagy erényei közé tartozik továbbá a gyors töltés – mind egyen- mind váltóáramról – és az alacsony fenntartási költség. A kialakítás azonban nem lett a legtágasabb, hátul az utastér belmagasságát egyesek kifejezetten alacsonynak érezhetik, emellett a csomagtartó sem éppen kiemelkedő a maga 310 literével. A hatótávolság az akkumulátor méretéhez képest is közepesnek mondható, valamint az autó hátránya a kifejezetten lassú indítás is. Családi választásnak a Mokka-e közepesen praktikus, de akit a jól eltalált vonalak magukkal ragadnak, annak nincs különösebb oka lemondani róla.

  • Ár: 11 150 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 322 km
  • Akkumulátor mérete: 50 (47,5) kWh

Mazda MX-30

Mazda MX-30

Munkahelyünk és otthonunk közötti ingázásra, városi közlekedésre jó választás lehet a 2020-as Mazda MX-30, melyet a japán gyártó saját bevallása szerint környezettudatossági okokból látott el igen kicsi, nettó 32 kw-hs aksival. Így viszont egy töltéssel 200 kilométernél messzebbre nehezen juthatunk el vele – a valóságban ez akár kevesebb is lehet – utazóautónak tehát semmiképpen se válasszuk. Az MX-30 talán legszembetűnőbb ismertetőjegyei a B-oszlop nélküli kialakítás és az úgynevezett freestyle-ajtók, amelyek sajnos a legtöbb helyzetben inkább bizonyulnak érdekesnek, mint praktikusnak. A Mazda hátrafele nyíló ajtóit egyébként már az RX-8-ból is ismerjük, de míg utóbbi egy sportautó, az MX-30 családi járműnek készült. Ami a teljesítményt illeti, a motor dinamikája a legtöbb elektromos opciónál kevésbé extrém, így a hagyományos autókhoz már nagyon hozzászokott sofőröknek sincs félnivalója.

  • Ár: 10 390 900 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 200 km
  • Akkumulátor mérete: 35,5 (32) kWh

Lexus UX 300e

LExus ux 300e

Az UX 300e a Toyota luxusbrandjének első Európában is kapható elektromos autója, amelyet a magyar vásárlók még mindig csak külföldről szerezhetnek be. Az autót a Lexus saját elmondása szerint „30-as kreatív városi felfedezőknek” szánja –akármit is jelentsen ez. Az autón mindenesetre sehol sem található korhatáros karika, az ötajtós crossoverben a család összes tagja kényelmesen helyet foglalhat. Ugyanakkor a célcsoportnak megfelelően a nettó 52 kW-os aksiból nem fogunk egetrengető hatótávot kipréselni, így túraautónak ne ezt a típust válasszuk. A belső tér luxusmárkához méltó, a vezetési élmény is sima és letisztult, ráadásul az autó remek gyorsulással is bír – igaz, ha a 201 lóerős motort nagyon erőltetjük, az egyébként sem óriási hatótáv is gyorsan lecsökken. Emellett sokak számára megnyugtató lehet, hogy a megszokottnál jóval nagyobb garanciát kapunk az igencsak drága alkatrésznek számító akkumulátorra – a Lexus 10 évig, illetve 600 000 mérföldig vállal felelősséget a megfelelő működésért.

  • Ár: 47 550 €-tól (Németország)
  • Hatótávolság (WLTP): 300 km
  • Akkumulátor mérete: 54,3 (52) kWh

Škoda ENYAQ iV

Skoda-Enyaq

A Škoda ezúttal is remekül eltalálta az ár, technológia és felszereltség szinte tökéletes egyensúlyát. A szép, kiegyensúlyozott, minden téren kielégítő családi jármű házon belüli vetélytársa a nagyjából hasonló paraméterekkel rendelkező ID.4-nek, azonban valamivel olcsóbb nála. Az ENYAQ iV esetében háromféle akkumulátor közül választhatunk, a legnagyobb, nettó 77 kW-os akár 510 kilométerre juttathat el minket és családunkat egyetlen töltéssel. Apropó, család: a Škoda személyszállító kapacitására nem lehet panaszunk, a modell valódi ötszemélyes, és a csomagoknak is bőven lesz helye a majdnem 600 literes csomagtérben. A fedélzeti elektronika és a biztonsági berendezések sokban emlékeztetnek a közeli rokon ID.3-ra, így ezekkel sem lesz gondunk. A teljesítményt illetően ugyanakkor nem egy sportautóról van szó, de a maga 8,5 másodperces 100-ra kapaszkodásával még mindig fürgébb, mint például a Citroën e-C4.

  • Ár: 14 349 730 / 15 896 590 / 18 428 970 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 340 / 390 / 510 km
  • Akkumulátor mérete: 55 (52) / 62 (58) / 82 (77) kWh

Tesla Model 3

tesla model 3

A Tesla Model 3 az amerikai cég eddigi legkisebb modellje, mellyel a márka végre szélesebb rétegek számára is elérhetővé válik, ugyanis a Model 3 sokkal olcsóbb, mint nagyobb társai. Az autó szakít az elektromos autók körében megállíthatatlanul terjedő SUV-szerű kialakítás divatjával, és a Teslára jellemző futurisztikus dizájnt egy hagyományos szedán kasztnival ötvözi. Az áramvonalas kialakításnak és a korszerű technológiának köszönhetően a Model 3 verhetetlenül hatékony, a 75 kW-os verzió 560 kilométeres WLTP hatótávjával nem sokan tudnak versenyre kelni. Az alacsonyabb ár ellenére egy vérbeli Teslával van dolgunk, a műszerfal rengeteg sci-fibe illő berendezést rejteget a technológia szerelmeseinek – az önvezető funkciót is beleértve. Amellett, hogy a legtöbb család kényelmesen elfér benne, a Model 3 rendkívül jól is gyorsul. 0-ról 100-ra a leglomhább modellek is 5 másodperc alatt ugranak fel, míg a Performance verzióknak ez mindössze 3,1 másodpercet vesz igénybe.

  • Ár: 14 999 990 / 19 499 900 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 430 / 530-560 km
  • Akkumulátor mérete: 50 (47,5) / 80 (74) kWh

Polestar 2

Polestar 2

Az egyelőre kizárólag a gyártó honlapjáról rendelhető Polestar 2 a Tesla Model 3 vetélytársaként gördült a piacra. A Volvo luxusbrandjének második elektromos járműve minden téren felveszi a kesztyűt riválisával. Egy remekül összerakott, magas minőségű prémium járműről beszélünk, de azért vannak dolgok, amikre ennyiért csak Muskék képesek. A nettó 75 kW-os akkumulátor hatótávja kissé elmarad a Model 3-tól, emellett töltése is némileg lassabb. A svéd versenytárs utastere is szűkösebb, mint a Tesláé, különösen a hátsó üléseket tekintve – viszont a ferdehátú kialakítás egy praktikusabb csomagtartót eredményez. Ami a teljesítményt illeti, a Polestar ebben a tekintetben is a Teslához hasonlóan muzsikál: a 408 lóerős motor óránként maximum 250 kilométerre képes a Model 3 különböző konfigurációinak 225 és 260 közötti végsebességeihez képest, valamint 4,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

  • Ár: 58 800 €
  • Hatótávolság (WLTP): 500 km
  • Akkumulátor mérete: 78 (75) kwH

Elektromos prémium városi terepjárók

Ha hajlandóak vagyunk többet kiadni egy nagyobb és igazán magas minőségű autóért, akkor az alábbi tizenegy prémium SUV lehet érdekes számunkra.

Mercedes-Benz EQA

Mercedes-Benz EQA

Míg egyre inkább szokássá válik az elektromos autókat a semmiből felépíteni, a Mercedes szereti a már bevált receptjeit követni: az EQC alapja a hagyományos meghajtású GLC osztály lett, míg az EQA a GLA SUV kasztniját veszi alapul. Sajnos a nem kifejezetten elektromosra tervezett kialakítás miatt az akkumulátor bizony keményen beleeszik a hátsó utastérbe és a csomagtartóba is, ami nem igazán előnyös tulajdonság egy prémium SUV-nál. Az autó ár-érték aránya rendben van az olyan drágább városi terepjárokhoz képest, mint mondjuk a Volvo XC40 és a BMW iX3, de ugyanígy vetélytársnak számít a Ford Mach-e, sőt, még a VW ID.4 is. A WLTP sztenderd szerint a 66,5 kW-os aksi 426 kilóméterre juttatja el az EQA-t, ezzel némileg alulmúlva a jóval olcsóbb ID.3-at és a Hyundai Konát is. Az EQA semmiképpen nem egy rossz autó, de nem annyira formabontó, okos és hatékony, mint a kategória eleve e-autónak épített riválisai.

  • Ár: 19 373 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 426 km
  • Akkumulátor mérete: 79,8 (66,5) kWh

Audi Q4 e-tron

Audi Q4 e-tron

A Q4 e-tron az ID.4-el és a Škoda ENYAQ iV-el egyetemben a Volkswagen konszern MEB elektromos platformjára épül. Ennek megfelelően sokban hasonlít ezekhez az autókhoz, de mégiscsak „audisabb” – egy valódi prémiumkategóriás városi terepjáróról beszélünk. A rendkívül tágas belső tér minőségben hozza, amit az ingolstadti gyártótól megszokhattunk, legalábbis első látásra – sokak szerint az EQA és az iX3 is jobban fest belülről. Az elektromos Q4 három műszaki verzióval és négyféle felszereltségi szinttel érkezik, a 40-es és 50-es jelzésű verziók a szaklapok szerint elképesztően hatékonyan használják ki a 77 kW-os akkumulátort. Habár a 300 lóerős 50-est leszámítva kéttonnás súlyához mérten nem túl erős a gép, összességében a Q4 e-tron egy árához képest rendkívül kompetens elektromos autó.

  • Ár: 16 550 640 / 19 100 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 330 / 450 - 508 km
  • Akkumulátor mérete: 52 / 77 kWh

Tesla Model Y

Tesla model y

Habár a Tesla legkisebb járműve sem éppen szűkös, a Model Y tulajdonképpen egy nagyobb, a szedán-kialakítás kompromisszumait levetkőzött Model 3-ként fogható fel, mely műszaki alapját is kisebb testvérétől kölcsönzi. A nagyon családbarát jármű eredetileg kétféle akksival volt kapható, de a Tesla az év elején megszüntette a kisebb hatótávú, 55 kW-os verziók forgalmazását. Mivel a model Y ugyanazzal az akkumulátorral és motorral rendelkezik, mint a Model 3, de nagyobb és nehezebb is nála, így hatótávolsága is kisebb. A Long Range konfiguráció papíron 530 kilóméteres hatótávjáva még így is könnyedén veri majdnem az egész mezőnyt, míg a Performance verzió a Model 3-as megfelelőjéhez hasonlóan igazán mellbevágó élményt nyújt a maga 3,5 másodperces 100-ra gyorsulásával.

  • Ár: 27 432 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 480-530 km
  • Akkumulátor mérete: 75 (72,5) kWh

Ford Mustang Mach-E

Ford Mustang Mach-E

Az elektromos autó koncepcióját a múlt század elején éppen az akkor még jóval dominánsabb helyzetben lévő Ford fojtotta csírájába. Ilyesmivel most nem próbálkozott az amerikai vállalat, első tömeggyártású elektromos járművei 2020-ban kerültek forgalomba. A Mach-E esetében a Mustang elnevezés csupán marketingfogásnak tűnhet: sportszedán helyett egy prémiumkategóriás városi terepjáróról van szó. Igaz, az összkerékmeghajtású elektromos ikermotorok fürgébbé teszik, mint bármelyik „valódi” Mustang: a Mach-E kevesebb, mint 5 másodperc alatt van 100-on, így a sportos vezetési élmény itt is garanált. Belső tere jóval tágasabb, mint egy sportszedáné, de ebben elmarad a még „SUV-osabb” vetélytársaktól, emellett az utastér anyagainak minősége is alacsonyabb, mint amilyet például a Volvo és az Audi hasonló árazású járműiben találunk. A hazánkba 2021 végén érkező autókat nagy méretű akkumulátorokkal szerelik fel, a nettó 90 kW-os verziók WLTP hatótávolsága papíron akár 600 kilométer is lehet – ezzel a Mach-E csak a csúcskategóriás Tesla Model S-től marad el valamivel.

  • Ár: 21 170 000 Ft-tól (megjelenésig változhat)
  • Hatótávolság (WLTP): 420-450 / 540-600 km
  • Akkumulátor mérete: 75,7 (70) /98,8 (90) kWh

Volvo XC40 Recharge P8

Volvo XC40 Recharge

Az XC40 Recharge a skandináv márka első teljesen elektromos modellje, mely 2019 óta rója az utakat. Teljesítmény terén a Volvo talán bizonyítani akart első e-autójával: ikermotorjai összesen 402 lóerőt termelnek, amivel a svéd SUV mindössze 4,7 másodperc alatt ugorja meg a 100-ra való gyorsulást. Persze kérdés, hogy valóban van-e ilyesmire szükség egy elsősorban családiassága, kényelme és biztonsága miatt kedvelt márka városi terepjárójában – ráadásul egy erősebb motor az akkumulátort is gyorsabban fogyasztja, így ennek tekintetében a P8 nem lett kiemelkedő. Ugyanakkor a fedélzeti elektronika egy Tesláéval vetekszik, a Volvo pedig az XC40 Recharge esetében is kiemelt figyelmet fordított utasai kényelmére és biztonságára, így ez a modell nagyszerű családi választás lehet.

  • Ár: 19 880 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 400 km
  • Akkumulátor mérete: 78 (75) kWh

BMW iX3

BMW iX3

A 2013-as i3 továbbgondolása a bajor gyártó iX3 névre hallgató új városi terepjárója. A modell fontos lépés a BMW elektromos részlegének, hiszen itt debütál az ötödik generációs eDrive hajtásrendszer, mely sok későbbi jármű alapjául is szolgál majd. Az iX3 legközelebbi vetélytársaihoz – ezek a Mercedes EQC és az Audi e-tron – képest nem annyira fürge, de lassúnak sem lehet nevezni. A bruttó 80 kW-os akkumulátor egy töltéssel 460 kilométerre viszi a 2260 kilós autót, mely jó súlyelosztásának és remekbe szabott regeneratív fékezésének köszönhetően kiváló vezetési élményt nyújt. Az alapjául szolgáló i3 mindig is köztudottan biztonságos jármű hírében állt, erre az új verzió sem cáfol rá. A balesetmegelőző elektronika a felhozatal egyik legerősebbje, ezzel tovább erősítve a tágas SUV családbarát jellegét.

  • Ár: 22 390 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 460 km
  • Akkumulátor mérete: 80 (74) kWh

Jaguar I-Pace

Jaguar I-Pace

Az új elektromos nagymacska alakját tekintve nem is tűnik teljesen SUV-nak, de utasterét és csomagterét tekintve semennyire sem lóg ki a mezőnyből – a brit dizájnerek ezúttal is nagyszerű munkát végeztek. A remekül eltalált kialakítás mellett az I-Pace szerencsére minden másban jól teljesít. Ikermotorjai – egy elöl, egy hátul – kifejezetten fürgévé teszik, habár teljesítménye még mindig nem üti meg a gyorsabb Teslákét. Emellett kevés olyan vetélytársa van, melyet élvezetesebb lenne vezetni – igaz, ha kihasználjuk a műszaki szekció sportos adottságait, a beígért 470 kilométeres hatótávolság közelebb lesz a 300-hoz. Az autó erényeihez hozzátesz, hogy az Euro NCAP biztonságtesztjein is a maximális öt csillagot szerezte meg. A prémium árat ugyanakkor leginkább a luxus utastérért és a Jaguar emblémájáért fizetjük, hasonló képességű elektromos SUV-okat ennél olcsóbban is találunk.

  • Ár: 30 190 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 470 km
  • Akkumulátor mérete: 90 (84,7) kWh

Audi e-tron 50-55 quattro

Audi e-tron

Az e-tron az Audi első tisztán elektromos modellje volt, melynek kialakításában semmit sem bíztak a véletlenre – extravagáns megoldások helyett inkább megszokott, jól bevált sémákkal dolgoztak. Végeredményként egy hagyományosabb, praktikus és magas minőségű Audi SUV-ba ülhetnek be a négykarikás márka kedvelői. Az autó egyik legnagyobb hátránya óriási súlya lehet. A majdnem 2,5 tonnás tömeg bizony a nem valami kiemelkedő hatótávolságon is meglátszik, emellett nagyobb sebességeknél komoly gördülési zajok léphetnek fel. A kényelmes és tágas utastérben viszont igazán biztonságban is érezhetjük magunkat: a négykerékmeghajtású e-tron szintén 5 csillagosra vizsgázott az Euro NCAP tesztjein. Ha megtetszett az autó, lehet, hogy érdemes várni egy kicsit: egy 2022-re ígért modellfrissítés az Audi szerint akár 600 kilométer fölé is tornászhatja a hatótávot.

  • Ár: 26 149 300 / 30 944 820 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 300 / 417 km
  • Akkumulátor mérete: 71 (64,7) / 95 (86,5) kWh

Audi e-tron Sportback 50/55 quattro

2020_audi_e-tron sportback

A Sportback – mint ahogyan azt a nevéből is sejteni lehet – az e-tron sportosabb kialakítású testvére, mely az akkumulátort is hatékonyabban képes kihasználni. Igaz, a beígért modellfrissítés a Sportbackre is vonatkozik, így lehet, hogy ennél a típusnál is megéri várni egy kicsit, ha nagyon beleszerettünk. Külsőleg leginkább kupészerűbb, élesebb ívű tetővonala különbözteti meg a sima e-trontól, de az autó eleje is agresszívabb megjelenést kapott a hűtőrács és a lámpák ráncfelvarrásainak köszönhetően. A sportosabb karakter viszont sajnos a praktikum rovására ment, hiszen a kupészerű kialakítás némileg rányomja bélyegét az utas- és csomagtér tágasságára – családi autónak valószínűleg jobb lesz a sima e-tron. A hajtómű emellett egy-az-egyben ugyanaz, mint a simában, így teljesítmény terén se várjunk számottevő különbséget.

  • Ár: 27 103 070 / 31 898 590 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 347 / 450 km
  • Akkumulátor mérete: 71 (64,7) / 95 (86,5) kWh

Mercedes-Benz EQC

Mercedes-Benz EQC

A Mercedes legelső teljesen elektromos meghajtású autója tervezésekor a népszerű GLC-osztály karosszériáját vette alapul. Egyes kritikusok szerint az EQC kifejezetten olyan érzést nyújt, mintha egy alap GLC-be tuszkoltak volna bele egy elektromos rendszert – kis sarkítással tulajdonképpen erről is van szó. A 80 kW-os akkumulátor miatt az EQC is nagyon nehézre sikerült, ami ebben az esetben sem tesz jót a hatótávnak és a hatékonyságnak. Az akkumulátor az autó utasterébe is beleeszik, de a legtöbb családnak valószínűleg így is elég tágas lehet. Összességében az EQC egy minőségi, közepes méretű és kényelmes elektromos SUV lett, de a mezőny többi versenyzőjéhez viszonyítva semmilyen téren nem számít igazán kiemelkedőnek.

  • Ár: 25 602 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 425 km
  • Akkumulátor mérete: 80 (75) kWh

Tesla Model X

tesla model x

A Model S-el megegyező műszaki alapokon nyugvó autóval a Tesla megkísérelte újraértelmezni a városi terepjáró fogalmát. Amellett, hogy az egyedülállóan tágas jármű akár hét utas számára is kényelmesen képes helyet nyújtani, az amerikai gyártónak a formatervezés terén is sikerült újat alkotnia. A Model X a világ egyik legfürgébb személyautója, de mivel nagyobb és nehezebb, mint a vele azonos hajtóművel rendelkező Model S, kisebb hatótávú, kevésbé hatékony és valamivel lassabb is nála – de álló helyzetből még így is 2,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Annak ellenére, hogy már 2015 óta a piacon van, a gyakori távoli frissítéseknek köszönhetően a Model X még mindig űrkorszakinak is beillő fedélzeti technológiával nyűgözi le utasait. A csúcskategóriás sportautókra emlékeztető, felfelé nyíló ajtók pedig további vaó-faktort kölcsönöznek a futurisztikus járműnek.

  • Ár: 37 990 000 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 505 km
  • Akkumulátor mérete: 100 (95) kWh

Elektromos luxus szedánok

Listánkat két luxuskivitelű elektromos szedán zárja, melyeket már csak igazán borsos árakért vihetünk haza.

Porsche Taycan 4S / Turbo / Turbo S

Porsche Taycan Turbo S

A négyszemélyes szedán a Porsche első tisztán elektromos autója. Gyönyörű, elegáns, elektromos és mindenek felett egy vérbeli Porsche. A Taycan a patinás német márka egyik leggyorsabb modellje, a Turbo változatok 2,8 másodperc alatt gyorsulnak 100-ra. Az elektromos autók között különleges módon egy kétsebességes kéziváltóval is ellátták, hogy a lehető legjobban kihasználhassuk bivalyerős motorját. Utasterében kényelmesen elfér négy ember, csomagtere akkora, mint egy családi ferdehátúé, de azért praktikusságban nem üti meg a SUV-ok szintjét. A Porschétól megszokott módon a belső tereket gyönyörű, a legapróbb részletekre is odafigyelő tervezés és minőségi anyagok jellemzik, emellett a Taycan a lehető legmodernebb fedélzeti elektronikával is büszkélkedhet. Az egyetlen, ami nem kiemelkedő, az a hatótávolság: a Taycan e tekintetben csak a kategória középmezőnyébe fért bele. Fontos megjegyezni, hogy szoftverhibák miatt a Porsche éppen egy globális visszahívást tervez – ha ilyen autóban gondolkodunk, ennek mindenképpen járjunk utána.

  • Ár: 106 487 / 153 016 €-tól (Németország)
  • Hatótávolság (WLTP): 407 / 412-450 km
  • Akkumulátor mérete: / 93,4 (83,7) kWh

Tesla Model S

Tesla model s

A Model S igazi mérföldkőnek számított az autózás történetében; a Tesla első járműve tette fel Elon Musk cégét a térképre. Habár 2012-es megjelenésével nem fiatal, a Tesla akkoriban tényleg fényévekkel járt a vetélytársak előtt, és a Model S még mindig az elektromos autók egyik etalonjának számít. Megjelenésekor a fedélzeti technológia alapján űrhajónak is nézhettük volna a járművet, ma ebből a szempontból „csak” korszerű, nem kis részben a folyamatos over-the-air, azaz távolról irányított frissítéseknek köszönhetően. Kupés kinézete ellenére a Model S belső tere a legrobosztusabb kombikénál is nagyobb, emellett listánk lebrutálisabb gyorsulását produkálja: a drágább Plaid konfiguráció csupán 2,1 másodperc alatt terem 100-on. 2020 óta végre hazánkban is kapható, de szervizbe még mindig Bécsbe kell vinni – remélhetőleg ez hamarosan megváltozik.

  • Ár: 34 999 990 Ft-tól
  • Hatótávolság (WLTP): 630-650 km
  • Akkumulátor mérete: 100 (95) kWh

Ellenőrizd a VIN számot

Kerüld el a költséges javításokat a jármű történetének ellenőrzésével. Kérd a jelentést most!

Válassz beviteli módot a VIN-szám és a rendszám között
Aivaras Grigelevičius

Írta:

Aivaras Grigelevičius

Aivarast kicsi kora óta izgatják az autók. Később a vezethető tárgyak (és minden, ami azokkal kapcsolatos) iránti szenvedélyét autóipari újságíróként folytatta. Azóta Aivaras több különböző magazinba írt mindenféle gépről, ami gázpedállal van felszerelve. Kifejezetten előnyben részesíti azokat az autókat, amelyek elején az Alfa Romeo logó látható.