carVertical

Alvázvédelem – ne hagyja, hogy a rozsda keresztülhúzza számításait!

Evaldas Zabitis

Evaldas Zabitis

Cikkünkben az alvázvédelem kérdésköréről lesz szó. Habár sok tulajdonos elhanyagolja ezt a gyakorlatot, egy autó hosszútávú karbantartásának megkerülhetetlen eleme a karosszéria védelme. Ha esetleg már kiszemeltünk egy használt járművet, érdemes lehet tudni az alvázat ért sérülésekről, szerelői beavatkozásokról. Mint mindig, a carVertical alvázszám-alapú keresőjével most is lecsekkolhatjuk az autó teljes szerviztörténetét.

Használt motorkerékpárt veszel?

Ne kockáztasd a biztonságodat – először ellenőrizd a carVertical segítségével

Kérd a jelentést

Mi is az az alvázvédelem, illetve miért van rá szükség?

Az alvázvédelem röviden az autók alvázának korróziótól, rozsdától való megóvását jelenti. Az alvázvédelemhez szorosan kapcsolódik az üregvédelem is, a kettőt a legtöbb esetben együtt említik. Habár létezik gyári alvázvédelem, cikkünkben főleg az utólagos alváz-és üregvédelemről lesz szó. A pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a mai személyautók már nem valódi alvázas kialakításúak. Úgynevezett önhordó karosszérával rendelkeznek, melynek a legnagyobb terheket viselő, alsó lemezeit hívjuk az egyszerűség kedvéért alváznak. Amellett, hogy a legalsó elemek legérzékenyebb pontjait általában jóval kevesebb fedőanyag védi, az évek során számtalan külső mechanikai behatás nyitja meg az utat a szép lassan kiépülő rozsdarétegek számára. Felverődő kavicsok és kövek, por, gallyak, magas fű, netán az időnkénti rosszul sikerült parkoláskor lekoccolt járdaszegély – bizony sok mindennel kell számolnunk. A korrózió emellett belülről is támad: a karosszéria alsó merevítőelemeinek üregeiben lecsapódhat a pára, esetleg ide is bejuthat a kerekek által felvert víz, sár és kosz – itt jön a képbe az üregvédelem gyakorlata.

A rozsdásosás súlyossága és üteme függhet az autó típusától, vezetési stílusunktól, környezetünktől és még számtalan egyéb faktortól, azonban egy biztos: megfelelő karbantartás nélkül az idő vasfoga előbb-utóbb minden gépkocsi karosszériáján fogást talál. Mindegy, hogy milyen autóról van szó, illetve honnan származik, 4-5 éves kor után már mindenképpen számolnunk kell a korrózió lehetőségével. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a legtöbb autótulajdonos szinte sosem látja járművét alulról, a rozsda pedig egy kimért, türelmes és csendes gyilkos. Mire észrevesszük, hogy baj van, sokszor már késő lehet: megesik, hogy az alsó lemezek-üregek elhanyagolása következtében 6-8 év alatt használhatatlanná, vagy akár életveszélyessé válik egy jármű.

Bizony, a probléma abszolút nem csak esztétikai jellegű. Egy rothadó karosszéria szép lassan elveszíti merevségét, így baleset esetén sokkal rosszabbul járhatunk. Ha a rozsdásodás átterjed a fékekre, lengőkarokra és egyéb, az autó irányításáért felelős alkatrészekre, ezek akár menet közben is beadhatják a kulcsot – az esetleges következményekbe belegondolni is rossz. Nem véletlen, hogy a súlyosan korrodálódott járműveket jobb helyeken a műszaki vizsgán sem engedik át.

Hagyatkozhatunk-e a gyártókra?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha az alváz korróziója ilyen súlyos problémákat okoz, miért nem fejlesztenek a gyártók hatékonyabb gyári alvázvédelmi megoldásokat, illetve miért nem hívják fel erre a figyelmünket? Sajnos a válasz benne van a kérdésben: mert egyik cégnek sem érdeke, hogy autóit bárki is néhány évnél tovább használja. Vegyünk autót, használjuk el, majd vegyünk újat, lehetőleg minél előbb – a gépjárművek világában is a fogyasztói társadalom logikája érvényesül. Ez a szemlélet még erősebb a fő célpiacnak számító nyugati országokban, ahol több erőforrás áll rendelkezésre a nyakló nélküli fogyasztáshoz. És éppen ezért teljesen mindegy a rozsdásodás szempontjából, hogy egy olcsó japán kisautóról, vagy egy prémiumkategóriás német terepjáróról van szó – manapság szinte semmit sem arra terveznek, hogy kiállja az idők próbáját.

Egyes modellek esetében extra felárért kérhetünk alvázvédelmet újonnan vásárolt autónkhoz. Csodákat ne várjunk, ez körülbelül annyit jelent, hogy a gyártósor egyes lépésein pár helyre odafújnak egy kis védőanyagot. Bár ezzel valóban nyerhetünk némi időt a teljes elrozsdásodás előtt, semmiképpen ne gondoljuk, hogy ennyivel megúszhatjuk az utólagos alváz-és üregvédelmet - feltéve persze, ha sokáig szeretnénk használható állapotban tudni a járművet. Ami a karosszéria garanciáját illeti, mindenképpen olvassuk el az apróbetűs részt. Van, hogy 6-10 éves teljes körű átrozsdásodási jótállást kapunk, ám ezt rendszeres szakszervizes ellenőrzéshez kötik. Azonban olyan is megesik, hogy egy szétrohadt alvázú autó tulajdonosa utólag tudja meg, hogy karosszéria-garanciája csupán a felső, festett részekre vonatkozott. Valószínűleg jobb egy kis plusz időt és energiát befektetni a teljes körű tájékozódásba, mint belefutni egy ilyen kellemetlen – és meglehetősen drága – hibába.

Hogy néz ki technikailag az utólagos alvázvédelem és mennyibe kerül?

Az utólagos alvázvédelem alapvetően két részből áll: a már meglévő rozsdarétegek eltakarításából és a további, korrózió ellen védő anyagok felviteléből. Az utólagos védelem létjogosultsága, kivitelezhetősége és hatásfoka természetesen nagyban múlik azon is, hogy mennyire hanyagoltuk el autónk karosszériáját. Sajnos vannak menthetetlen esetek, amikor már minden a halottnak a csók kategóriájába esik. A teljesen átrozsdásodott lemezekkel és egyéb alkatrészekkel a legprofibb szakemberek sem tudnak mit kezdeni. Így aztán semmiképpen sem érdemes a végtelenségig halogatni a dolgot. Habár a korrózió általában 4-5 éves kortól válik igazán releváns problémává, érdemes lehet autónkat hamarabb, és akár 1-2 éves gyakorisággal átnézetni. Különösen akkor, ha sokat használjuk rossz utakon, illetve nedves és magas sótartalmú környezetben, esetleg volt egy-két kisebb koccanásunk. Sőt, ha igazán biztosra akarunk menni, akkor akár vadonatúj autónkat is érdemes befizetni egy profi rozsdamegelőzésre.

Az erre szakosodott szervizekben természetesen az átvizsgálást is elvégzik. Egy helyzetfelmérő vizsgálat jóval olcsóbb, mint maga az alvázvédelmi műtét, ezt helytől függően néhány ezer forinttól felfelé kaphatjuk meg. Ha esetleg attól tartunk, hogy a szerviz a nyakunkba sózna egy olyan védelmi beavatkozást, amire pillanatnyilag nincs is feltétlenül szükség, tartsuk észben, hogy az alvázvédelem semmiképpen nem árthat. A rozsdásodás esetében a legjobb ellenszer a megelőzés, így egy nem életmentő jellegű kezelés is jelentősen meghosszabbíthatja autónk egészséges élettartamát. Amennyiben a vizsgálat alapján úgy döntünk, hogy kérjük az alváz-és üregvédelmi kezelést, az árazás leginkább a szerviztől, illetve autónk méretétől és állapotától függ majd. Az abszolút minimum nagyjából 50 ezer forint, a legtöbb esetben 100-150 ezer forint között mozog majd a számla. Habár ez sem kevés pénz, lényegesen olcsóbb egy-két efféle karbantartást időben kifizetni, mint néhány évvel később szélmalomharcot kezdeni a már sokkal súlyosabban elharapódzott rozsdásodás ellen.

A szervizes alvázvédelem általában a kerékjárati dobbetétek és a kerekek leszerelésével kezdődik, melyet egy alapos, nagy nyomású alvázmosás követ a megemelt autón. A már megtelepedett rozsdarétegek eltávolítására és passziválására mechanikus és kémiai úton is sor kerül. A rozsdátlanítási fázis után történik az alvázvédő szer felvitele. Természetesen a karosszéria külső elemei jelentik a kisebb gondot, az üregvédelem az, ami már lényegesen több szakértelmet igényel. Szerencsére az egyik legnagyobb alvázvédőanyagokkal foglalkozó vállalat, a Dinitrol folyamatos képzéseket nyújt hivatalos partnerei számára, emellett pontos műszaki leírásokat és fújási terveket készít a jelenleg futó autókhoz. Ezek a tervek nem csupán a használandó anyagokat írják elő, de útmutatást adnak azok mennyiségével, a felvitelhez használt szóróeszközökkel és a javasolt nyomással kapcsolatban is. A nehezen elérhető üregekbe a szórófejek általában gyári furatokon keresztül jutnak be, de az is előfordulhat, hogy a szerviznek kell új járatokat fúrnia, melyeket aztán kihúzható dugókkal zárnak le a kezelés után. Száradással együtt a teljes művelet nagyjából 2-5 napot vesz igénybe. A legtöbb szerviz az alvázvédelem elvégzése után átrozsdásodási garanciát kínál a kezelt részekre vonatkozóan – akár 10 évre szólóan.

Mint mindenből, alvázvédelemből is létezik sufniverzió. Habár hozzáértő kezek egészen kielégítő eredményeket is elérhetnek, valószínűleg nem ezen lesz érdemes spórolnunk. A kellő szakértelem nélkül, gyatrább minőségű anyagokkal elvégzett védelemnek szinte semmi értéke nincs. Az egyszerűbb bolti eszközök nem mérhetőek a szervizekben elérhető ipari szórópisztolyokhoz és fúvókákhoz, emellett otthoni körülmények között az üregvédelem is rendkívül nehezen kivitelezhető megfelelően. Hacsak nem vagyunk teljesen biztosak a dolgunkban, vagy nincs egy ismerősünk, akinek a tudásában 100%-ig megbízunk, mindenképpen a profi kezelést ajánlanánk. Ami ráadásul ahhoz képest, hogy mennyit spórolhatunk vele, nem is annyira drága.

Mire érdemes figyelni használtautó adás-vételkor az alvázvédelemmel kapcsolatban?

Természetesen nem csak annak kell alvázvédelemre gondolnia, aki maga szeretné sokáig használni autóját. Még ha ez sajnos nem is mindig valósul meg, autónk eladásakor illik őszintén tájékoztatni a vevőt annak állapotáról – egy korrodált karosszéria pedig sokkal tudja csökkenteni a jármű értékét. Tapasztaltabb, illetve előrelátóbb vevők egyébként is vagy egy helyszínre kiérkező szakértőre, vagy egy szervizben történő vizsgálatra hagyatkoznak, mielőtt üzletet kötnének. Egy szakember pedig pillanatok alatt ki fogja szúrni, ha a jármű bárhol is számottevően át van rozsdásodva. Ellenben nagyon nagy piros pont lehet, hogyha az emelő alá benézve a vevő egy makukátlan állapotban lévő, csillogó alvázszerkezetet lát. Így az időnkénti alvázvédelmi kontrollokat és beavatkozásokat akkor is érdemes elvégezni, ha idővel túl akarunk adni az autón.

Ennek megfelelően a szaktudás nélküli leendő vevőknek mindenképpen javasoljuk, hogy a végleges döntés előtt bízzanak meg egy szakértőt az autó ellenőrzésével. Tartsuk észben, hogy a hirdetők leírásai gyakran túlzottan rózsás képet festenek a valóságról. Reálisan gondolkozva egyébként sem várhatunk „újszerű” állapotot egy tízéves autótól az új ár egyötödéért. Felmerül persze a kérdés, hogy meg szabad-e venni egy rozsdás alvázú autót, ha az állapota pillanatnyilag még nem veszélyezteti az autó működőképességét. Sajnos a rozsdásodás öregebb autóknál egy teljesen természetes jelenség, és nem várhatunk minden esetben makulátlan állapotot. A legtöbb használtautó, amivel találkozni fogunk, a két véglet között helyezkedik el – a megbízott szakértő bizonyára azt is fogja tudni, hogy pontosan hol. A rövid válasz így az, hogy igen, akár meg is vehetünk egy ilyen járművet. De ebben az esetben kalkuláljuk bele, hogy ha hosszú távra tervezünk, nagy valószínűséggel nekünk kell majd a közeljövőben utólagos alvázvédelemre beruháznunk. Érdemes lehet annak is utánézni, hogy volt-e már utólagos alvázvédelmen az autó – ebben a carVertical is segíthet.

Ellenőrizd a VIN számot

Kerüld el a költséges javításokat a jármű történetének ellenőrzésével. Kérd a jelentést most!

Válassz beviteli módot a VIN-szám és a rendszám között

Összegzés

Annak ellenére, hogy a hazai tulajdonosok körében sajnos egy gyakran elhanyagolt gyakorlatról van szó, az utólagos alváz-és üregvédelem az autókarbantartás szerves részét képezi. Néhány évnyi használat után az összes autó karosszériája korrodálódni kezd. A kérdés csupán az, hogy mikor, illetve hogy mennyi időnk van, míg a rozsda tönkreteszi járművünket. Egy szakértők által végzett alvázvédelmi beavatkozás így az autót illető szándékainktól függetlenül mindenki számára megérheti a pénzét. A legtöbb esetben 150 ezer forint alatt megúszhatunk egy teljes körű, profi módon végzett, sokéves garanciával kínált alvázvédelmet, mely a későbbiekben ennek többszörösét spórolhatja meg nekünk.

Használtautó vásárlásakor is figyeljünk oda az alváz állapotára – a legtöbb esetben érdemes egy szakértőre támaszkodni a választáskor. Emellett a carVertical szolgáltatásával egy autó teljes szervíztörténetét lecsekkolhatjuk, így azt is megtudhatjuk, hogy volt-e már utólagos alvázvédelmen a jármű. Egy megfelelő használtautó kiválasztása bizony komoly feladat.

Evaldas Zabitis

Írta:

Evaldas Zabitis

Evaldas középiskola óta ír, és amióta az eszét tudja, rajong az autókért. Közvetlenül a jogosítvány megszerzése után minden megtakarítását vacak autókra költötte, és az ideje nagyrészében azokat javítgatta, vezette és eladta. Evaldast mindig is érdeklelték az autóipar műszaki újításai, és aktív résztvevője az autóipari közösség vitáinak.